Züllött kóborlásaim évtizedei XV.

Fajcsák Henrietta (Seth F. Henriett)

 

Züllött kóborlásaim évtizedei XV.

(hátrahagyott vers)

Megtörtént események alapján

 

Ha tudtam volna a forró nyáron,

Amit most összel, hidegben megtudok,

Oh, ha tudtam volna bölcsen akkor,

Hogy a levelekkel együtt én is lehullok,

Hogy könnycsepp leszek egy osztrák fűszál 

Élén s harmatcsepp a lombokon,

Nem lettem volna a vad, dorbézoló, lázongó

Nyáron boldogsággal víg s kedves rokon.

Éltem volna egyszerűen, könnyen s komoly

Hűen, szürke napra napot téve kongón

És egykedvűen csak, hű épelméjűséggel rokon,

Szenvedélymentesen omladozón.

Lett volna lényem hangtalan, arcom fakó

De csak mint egy téli, türkiz, alpesi kis égbolt.

Oh, ha nem vert volna vörös, égö  és gondos

Szívem gyorsabban, s nem rohant volna lopott

Fájdalmamnál s az Élet orájánál jobban és néha szól,

Oh, talán végleg boldog lehettem volna, én kis szó.

Ám az ösz észrevett, szél kabátjára felkapott,

S hűvös esöcseppekkel együtt elrepített zord

És távoli, messzi, magas idegenbe, a távolodó

Mába engem, esöcseppes ifjú és vén tékozlót.

Az Ősz vett észre, e tébláboló nyomor.

Senki sem látta szívem hanyatlását ily’ mód,

S mégis ez lett a vége hűtlen, szenvedélyes, forró,

Gyatra, vad és lázongó tobzódásaimnak, oh.

Bölcs sem lettem érte, csak egy kis szó: óh.

Egy fűszálon leltem végzetem, mily’ szívfacsaró.

 

Eger, 2016. (javított vált. 2024. 11. 07.)